Teatime
2018. január 04. írta: Pajer

Teatime

az angol műhelyek szünetei és védőitala

 

img_20160603_131630.jpgÚgy gondoltam, az év első posztjával még ne merüljünk el a komoly szakmai dolgokban, inkább bemutatom a számomra egyik legkedveltebb dolgot a munkahelyemen a Teatime alapját, az  az angol teafőzés titkát.
Az első lépés a Tea boy ,azaz a teafőző személyének a kijelölése, ami egyes cégeknél mindig az újonc, de lehet úgy mint a mi esetünkben is rotációban cserélődő. Nálunk a Teatime naponta 120 percet tesz ki, 4 alkalomra bontva. Cége válogatja, de ez általában nem fizetett szünet, de fontos szünetek, mert a saját mobilokat csak ekkor lehet használni.


Második lépés a bögrék kikészítése, csak az kap teát,aki az előző szünet után visszahozza és a helyére teszi a bögréjét.

20180103_160819.jpg

Harmadik lépés a vízforraló bekapcsolása, és a teafilterek elosztása. Az angol tea titka maga a tea, a Magyaroszágon forgalmazott teák egyike sem olyan erős mint az angol testvéré, akár egy hétig is
áztathatunk egy earl grey-t és alig van színe, addig mint pl egy PG tips  (ez az egy fajta kapható a nagyobb
Tescokban) 2 perc ásztatás után méreg erős. Fontos még a memória is, mert emlékezni kell, ki mennyi cukorral issza, én 1,5-lel.

20180103_160949.jpg

Képtalálat a következőre: „pg tips”


Negyedik lépés, türelmesen megvárni ameddig felforr a víz. Magyarországon amint forr a víz, kikapcsol a vízforraló, Angliában a forráspont elérése után kb egy pecig még zubogtat a masina a tökéletes tea érdekében. Senkinek nem ajánlom, hogy nyitott tetővel használja a vízforralót, hogy így becsapva elérje a tökéletes vízhőmérsékletet.


Ötödik lépés a filter leforrázása, soha nem csurig, egyrészt ha 11-en vagyunk nem elég a 1,5L víz, másrészt helyet kell hagyni a tejnek. A tej nem valami angol kivagyiság, egyszerűen olyan erős a teájuk, hogy nélküle ihatatlan, de így a kettő együtt fantasztikus ízt ad.

20180103_161407.jpg
Hatodik lépés a tej. Még bent van a filter amikor beleöntöm a tejet, amit csak akkor veszek ki amikor kevergetéskor a megfelelő színt már látom (  kb. 1 perc )

20180103_161459.jpg20180103_161454.jpg20180103_161555.jpg

 

 

 

 

 

Hetedik lépés a bögre felöntése forró vízzel.



Ha te nem így csinálod akkor komentben írd meg nekünk. 

gi.png

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a TotalTool Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaltool.blog.hu/api/trackback/id/tr4913548173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.01.10. 18:22:43

Idáig nem tudtam, mi indokolja a tejet, helyi ízesítő szokásnak hittem.
Most viszont
süti beállítások módosítása