Az utóbbi hetekben nagyon közkedvelt téma lett (újra) a tervezett elavulás legendája. A Totalcar-on kezdődött azzal a téma feldobással, hogy „Tényleg  szarabb a BMW, mint régen volt?”, ők el is jutottak odáig, hogy igen. A témát végül mosógép oldalon kivesézte a Mérnök Szemmel Blog szerzője, sőt már a 3. résznél tart, de még nem sikerült meggyőznie az olvasóit, hogy ez a legenda azért nem egészen igaz, rész igazságok azért vannak benne.

 Most nekifutok én is hátha a szerszámgépek oldaláról sikerül megérteni ezt a jelenséget. A feltett kérdésre elsőre én is azt mondanám, hogy igen, gyengébb minőségűek az újak. Második nekifutásra, inkább azt mondanám, hogy a régi szerszámok is ugyanolyan szarok voltak, mint a mostaniak, csak jobban vigyáztunk rájuk.

Vizsgáljuk  három irányból, az első esettanulmánynál én is a mosógéphez nyúlok, mert ahhoz van adatom. 1988-ban családunk nagy örömére 16.760 .- ért  megvettük az első automata mosógépünket, arról már nincs adat, de a KSH szerint az átlagbér 7.015 Ft volt. Tehát ha most vissza a jövőbent  játszunk, akkor a 263.711.- os átlagbér mellett ez olyan, mintha  630.000.-ért vennénk mosógépet, ha a  benzinhez viszonyítunk(26 Ft/l most 355 Ft/l) akkor csak 228.838.–ot ér a mosógép 2017-ben. Felteszem a kérdést, ki vett mostanában a két ár között  mosógépet, és aki vett, annak elromlott-e?  Ez az árszint már az ipari kategória, tehát ha olcsón azaz 85.700.- ért veszünk egy csili-vili LG mosógépet, az nem ugyanaz mintha vennénk egy 350.000.-os fapados Miele gépet(a fapados Miele százszor jobb, mint a top gagyi tömegcikk), az utóbbi szerintem édesanyám kezében túlélné a 88’s csodagépet. Remélem akkor közösen megtaláltuk az első alaptézist azaz az árat.

Második esettanulmány, maga a gép.  2004-ben amikor elkezdtem dolgozni  egy Stihl katalógus kb. 36 színes oldalból állt, benne kb. 40 terméktípussal, most kb 200 típust gyártanak. Akkor volt Láncfűrész, Fűkasza, Földfúró, Benzines vágógép. Most csak láncfűrészből van három minőségű, hobbi, farmer és profi, azaz ha otthonra veszünk egy profit, több mint valószínű, hogy apáról fiúra száll a gép, de ha egy tetőács vesz egy hobbi láncfűrészt, biztos pár hét használat után a földhöz csapja, „mi ez a szar” felkiáltással és meggyőződéssel, hogy azok a fránya szabadkőművesek kifundálták ezt a mocskos tervezett elavulást .

Ugyanerre mutat rá, hogy a 90’-es évek sztárja a Black & Decker D401  láncfűrész kemény 19 db alkatrészből állt (se láncfék, se automata olajpumpa, full fapad), a mostani testvére több mint 40 db kütyüből tevődik össze, igaz megáll 5 másodpercen belül, de a kukában is landol 2 éven belül. Az is hozzátarozik a képhez, hogy a nagy öreget kb. 4000.- ft ért adták a Skála Metró műszaki osztályán, az utódja 21.000.- Ft az Auchanban akciósan (és nem 130.000.- Ft ). Tehát eljutottunk a második alaptézisig azaz a felépítésig.

A végén jöjjön a szerintem leglényegesebb dolog, a tervezés. Amikor a XIX. század végén feltalálták az autót, mindent megtettek azért, hogy az örökkévalóságnak tervezzenek, de vajon ez jó döntés volt. A gépekre  vonatkoztatva, nem biztos, hogy megérte a vevőnek (már mint egy földi halandónak, most nem nagy építőipari cégekre gondolok) ,  a Hilti 72 vésőgépet megvenni,  még ha örök életűre is tervezték, vagy  vehet  egy  Makita 4001C-t amit igaz csak 2-5 évre terveztek (  de azt biztonsággal ledolgozza). De miért is? Mert egy Hilti 72  minőségű gép kb.  400.000.-  addig a Makita HR4001C kb.  150.000.-   a Makita vásárlásánál tudjuk, hogy megvesszük és utána hol fogja végezni. Az örök életre tervezett gépet is 2 év után azért el kell vinni szervízbe.  Itt már nagy gond van, mert ha a 90’ évek elején elvitték a 72-es Hiltit, akkor egy csillapító szett és szénkefe csere a gép értékének kb.  5-10 százalékát tette ki, most  meghaladja a 15-20 százalékot, azaz öt éven belül ráköltjük a Makita árát az örök élet fenntartására, úgyhogy akkor már csak egy „öreg” gépünk van. Az ár emelkedés alapja, hogy nőnek a bérek és ezek tolják fel a szervízek rezsióradíját, és az alkatrészek árait, tehát néha nem azért terveznek rosszabbat, hogy kiszúrjanak velünk hanem, hogy megtalálják a gazdaságos fenntarthatóság és a használható minőség közti egyensúlyt. Tehát szerintem megtaláltuk a harmadik alaptézist az értékarányos tervezést.

Most már az ár – felépítés – értékarányos tervezés hármas tudatában szinte ki lehet jelenteni, hogy nem szarabb az új, mint a régi, csak sokszínűbb, nagyobb a választási lehetőség, azaz ha mindig az olcsót vesszük, akkor pont azt a minőséget kapjuk amit ráköltöttünk, ha megvesszük a drágát, akkor nagyobb esélyünk van, hogy a gép túlél minket.  A  mi döntésünk, hogy mit veszünk, mert  van olcsó és drága, régen meg a jó gép csak drága volt. Szerintem nincs tervezett elavulás,  csak megtervezik az elavulást, hogy neki és nekünk is gazdaságos legyen a gép. A végkövetkeztetésem így az írás végén.

Most kivételesen a kommenteket nem itt, hanem a Facebook oldalunkon várjuk, és ott vesézzük ki a fenti történetet, és ha még nem csináltál Gépítéletet, most megteheted.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a TotalTool Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.