Betört a Bluetooth a kéziszerszámok piacára (is)
2018. március 12. írta: Pajer

Betört a Bluetooth a kéziszerszámok piacára (is)

Néha már úgy érzem, hogy az a menő, ha már a zoknim is okos és jelzi mikor kell cserélnem, bár azért ezt magamtól is tudom. Ez az érzés fog el mindig, ha a szerszámok kapcsán "okosítanak", de az alapvető problémát, hogy a METRO áruház parkolójában feltört kocsimból ellopott szerszámot blokkolja végleg, azt azért nem oldják meg. Napjainkban mindent okosnak hívunk, ami kapcsolatba tud lépni a telefonunkkal, hogy ez mennyire szükséges és mennyire jó, azt majd a jövő eldönti.

app_features.jpg

A DeWalt mindig úttörőnek számított az akkumulátoros gépek piacán, függetlenül attól, hogy mindig a barkács és a profi gépek határán billeget, a Milwaukeeval kb. egyidőben, nagyjából egy éve jelentek meg ezzel a technológiával, mégse ütött akkorát, mint amit vártak tőle, ennek ellenére, most a Rigid is a Bluetooth-szal  próbálkozik.

ridgid-9ah-6ah-battery.jpg

Nálunk ez a márka inkább csak a csőszereléssel foglalkozók kőrében ismert, a tengeren-túlon az utóbbi időben egy elég széles szerszám platformot fejlesztett ki, a céljuk a teljes profi szegmens lefedése.

Mit is tud ez a technológia, főleg három előnyt hangsúlyoznak.

nevtelen_1.png

 

A legegyszerűbb funkciójában - mintha valami okos akkuról lenne szó - kommunikálhat az akkumulátor diagnosztikájával, ellenőrzi  a töltésszintet, a hőmérsékletet és az általános állapotot.

A többi Bluetooth-eszközhöz hasonlóan azonosíthatjuk a helyét az eszköznek, és mint egy leltározó eszközként is alkalmazható.

Talán a legfontosabb funkció az , hogy le lehet zárni a gépet  mindaddig, amíg a készülék a telefon  hatósugarában van(30m). Nyilvánvaló hátránya az, hogy a jel nem a szerszámból származik,így egy akkumulátor cserével tovább használható.

milwaukee-one-key-770x472.jpg

 

Ha van gépe és nem értékelt még akkor rajta és éljen a barkács.

Csatlakozz a TotalTool Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

gi.png

A Gépítélet fejlesztéséhez segítséget nyújt (adatot szolgáltat):

Bosch, Makta, Hilti, Honda, Stihl, Husqvarna, Atlascopco, MBW, Bomag

Kérésünket elküldtük az összes hazai forgalmazónak, az AEG-től a Wacker-ig, hogy az elmúlt 15 év típuslistája legyen nyilvános a Gépítéletben, de eddig csak a fenti cégek tartották fontosnak, hogy segítsék a véleményetek megnyilvánulását.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaltool.blog.hu/api/trackback/id/tr8313732396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.