A legjobb 12V-os akkumulátoros fúrók tesztje
2017. november 13. írta: Pajer

A legjobb 12V-os akkumulátoros fúrók tesztje

kiadvany3_3.jpg

forrás:

Múltkor az akkumulátoros lombfúvó összehasonlításkor már látszott, hogy egy kis katyvasz van a szolgáltatott adatok terén, mert mindenki szereti a neki kedvezőbb szemszögből feltüntetni azokat. Ez nincs másképp a fúró-csavarbehajtók piacán sem, sőt még nagyobb a trehányság, pár forgalmazó elfelejti, hogy Magyarországon nem igazán használatos az inch, mint ahogy a pound sem.

A tényleges erőpróba előtt megpróbálok ebben a teljes zűrzavarban rendet rakni. A vizsgálatunk tárgyát az elmúlt évek népszerű 12 V-os (némelyik névlegesen csak 10,8 V) szettje, azaz 2 akkuval és töltővel kapható fúró-csavarbehajtók típusai képezik, abc sorrendben Bosch, DeWalt, Fein, Festool, Hilti, Hitachi, Makita, Millwaukee.

2_5.jpg

Akkumulátoros fúrók esetében ameddig a 18V gépeknél már szinte csak a teljesítmény számít, addig a 12V-os szegmenseknél is fontos a teljesítmény, de szinte ugyanannyira számít a súly, méretarány is.

Az összehasonlítást kezdjük a forgató nyomatékkal.  A sort a Millwaukee vezeti a maga 37 Nm-vel amit a Makita követ 30 Nm –s erővel. A sereghajtó a Festool, soknak nem igazán mondható 16 Nm-rel, előtte végzett a Bosch, de ne felejtsük el, hogy neki csak egy 10,8 V erőforrása van és egy igen kicsi mérete.

forgato_nyom.jpg

Üresjárati fordulatszám 1./2. fokozat

Az már szinte alap, hogy ezek a gépek két sebességfokozatúak, és azonbelül is szabályozható a fordulatszámuk.  Ebben a kategóriában is a Milwaukee és Makita páros végzett az élen, a Festool a végén, a Bosch a középmezőnyt foglalta el.

fordulatszam.jpg

A tömeg

A gépek súlyát is többféle módon adják meg, valaki az akkumulátorral, mások  anélkül. Az utóbbit biztos elküldeném akku nélkül dolgozni egy akkus fúróval, hátha így ráeszmél a hülyeségére. Azért egy kis kutakodással ez az adat megtalálható az interneten. A nyilvános adatokkal is óvatosan kell bánni, mert nem mindig a valóságot tükrözik, de ezt egy sima konyhai mérleggel ellenőrizni tudjuk.

Ezt a mezőnyt messze a Bosch vezeti, és szinte már fix másodikként követi a Makita.  Milwaukee „jó géphez anyag kell” felkiáltással zárja a sort.suly.jpg

A méret

Ki gondolná, hogy milyen fontos a gépméret. Gondolom annak nem érdekes annyira, aki még nem rakott össze polcot, vagy nem szenvedett lehetetlen helyen. Ugye adva van a hossz és a magasság, ami asztalra állítva a gép legmagasabb pontját jelenti, de igazából szerintem a gép hossza, ami kritikus a munka közbe.

Ezt a versenyszámot szintén a Bosch nyerte, viszont ezennel a Hilti zárta a sort. Saját véleményem, hogy a DeWalt hiába végzett a középmezőnyben, azért a hossz-magasság aránya ennek a gépnek a legjobb.

meret.jpg

Eddig a fellelhető adatokat vetettük össze, most nézzük meg ténylegesen, munka közben mit tudnak a gépek. Ehhez nagy segítséget ad a lelkes triatlonista  Kanny Koehel munkássága, aki képes mindent összehasonlítani mindennel.

Fúrás teljesítmény:

Első teszt: egy adott gép mennyi idő alatt tud 12 db 6mm-s furatot készíteni, 4 db összecsavarozott 20 mm-s rétegelt lemezen. Minden teszthez új, bit-s végű fúró lett használva, egyrészt kíméli a tokmányt, másrészt egyenlőbb esélyeket teremt.

a  Milwokee végzett az élen (22 s) meglepetésképp a Hilti (30 s) idővel a harmadik és a sort a Festool  (42 s) zárja.

4.jpg

A második vizsgálat alapja, hogy mennyi idő szükséges ugyanezen tábla átfúrásához egy 18mm-es lapos fúróval,  mivel ilyen átmérőnél szükség van a fúrószár megtisztítására, így ezek egyenként, 5 db. fúrás átlagával lettek megmérve. A  Milwokee végzett az élen (3,5 s) a középmezőny szinte azonos idővel követi és a sort (5,4-5,5 s) a Festool (7,5 s) zárja.

5.jpg

A harmadik vizsgálat a „rögzítő teszt”, ahol egy  kültéri terasz palló rögzítésének az ideje van mérve 10 db csavar használatával. Ismét a  Milwokee végzett az élen (38 s) amit a Makita  (46,2 s) és  a Hilti (46,4 s) követ, és a sort a Festool ( 78,7 s)zárja.

6.jpg

Az utolsó vizsgálat a kedvencem, egy töltéssel hány db csavart tudunk behajtani, ugyanúgy rétegelt lemezbe gipszkarton csavar használatával. A gépek kimélése érdekében 21 csavaronként volt gépcsere. A verseny kiegyensúlyozotságának érdekében a Milwaukee-t egy 2 Ah a akku hajtotta. Az élen a Makita végzett 326 db csavarral, amit a Milwokee 317 és a Bosch 312 csavarral követett. Ők hárman lépték át a 300 db-os lélektani határt,  igaz  ez a három gép motorja szénkefementes. Ez véletlen lehet? -  szerintem nem.

1_4.jpg

db_1.jpg

Ezek a gépek azért nem teljesen azonosak, vagy az akkumulátor kapacitásuk eltérő, vagy az egyik csak 10,8 V-os, addig a másik 12V-os, de az eltérés lehet a motor felépítése is. A legtisztább képet akkor kapjuk, ha a behajtott csavarok számát viszonyítjuk az akkumulátorok teljesítményéhez. Nézzük meg, hogy az adott gép akkumulátorának 1 Wh teljesítményével hány csavart tudunk behajtani.whcsa.jpg

Ebben az esetben is a Makita , Milwokee, Bosch az első három helyezett, és számomra nagy csalódásként  a Festool zárja. Amennyire elismert márka az asztalosok körében, ennél többet vártam ettől a márkától. A Hilti középmezőnyös szereplése számomra nem meglepő, hiszen valljuk be nem ez a nagy erőssége.

Minden tesztnek és összehasonlításnak a csúcspontja a kialakult rangsor. A műszaki adatokban böngészve, soha ne feledkezzünk meg arról, hogy az almát csak az almával lehet összevetni.

 

8.helyezett: Festool  - 15 pontfestool_564512.jpg

Egy kis csalódás volt bennem, mert többet vártam ettől a márkától. Az mindenképpen pozitívum, hogy a levehető tokmánya révén jól variálható szerszámról van szó. Használat közbeni kényelem szempontjából az egyik legjobb gép volt.

 

7.helyezett: Hitachi  - 31 ponthitachi.jpg

Egy biztos, az egyik legjobb ergonómiával rendelkező fúró, a kicsi 15 Wh akkumulátora, nem nyújt nagy előnyöket, de a 37.000.- körüli listaárával az egyik legjobb ár érték arányú gép.

6.helyezett: Hilti - 32 ponthilti.jpg

Igen a nagy méretből és súlyból látszik, hogy strapabírónak tervezték, ahogy azt a Hilti-től elvárják. Az biztos, hogyha ők is frissítenek a motorkínálatukon, van esély , hogy beérjék a vetélytársaikat.

Nemsokára tervezünk egy vésőgép tesztet, szerintem az lesz a megfelelő terület részükre.

5.helyezett: Fein - 35 pontfein.jpg

Régi nagy kedvencem, de valljuk be az utóbbi évtizedben valahogy eltűntek a köztudatból. A rezgő-vágó készülékükön kívül nagyon mással nem szoktam találkozni, ezért is választottuk be a tesztelt gépek közé.

4.helyezett:DeWalt - 39 pont885911204019.jpg

Hozta a formáját, és a kefés motorral szerelt gépek közül az élen végzett, biztos vagyok benne, hogy a piacra került kefe nélküli utódja meg fogja szorongatni a versenytársakat.

3.helyezett: Milwokee     - 40 pontmil.png

A monstrum, egy kicsit túl nehéz és nagy ehhez a kategóriához és árszinthez. A napi munka során biztos megérzi a könyökünk. A másik negatívum a nyélbe betolandó akkumulátoros megoldás, elég macerás. Szerencse, hogy a nagyobb testvéreinél ezt már megoldották.

2.helyezett: Bosch - 50 pontbosgsr108vec3_1.png

Biztos van erősebb gépe ebben a kategóriában, de az extra kicsi mérete és a kefe nélküli motor felkeltette az érdeklődésemet. Itt az adatok már magukért beszélnek és mindenki tud dönteni saját belátása szerint.

1.helyezett Makita      - 54  pont           makita-df331dsae-cordless-screwdrivers-388454_672.png

A győzelme egyértelmű, mint a hosszútávfutóknál a teszt elején a folyamatos második helyezése után csendben beelőzte a mezőnyt.

 

 

vegso.jpg

A végére érdekességképpen jöjjön egy táblázat, hogy ugyanaz a gép amit itthon árulnak, mennyibe kerül Amerikában, forintra átszámolva. Azért vannak csibész kis forgalmazók

ara.jpg

Ha más a véleményed akkor Gépitéletre fel, éljen a barkács.

A most futó nyereményjáték pontos feltételeit a facebook oldalunkon megtaláljátok

 

gi.png

forrás:

A bejegyzés trackback címe:

https://totaltool.blog.hu/api/trackback/id/tr2713250647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Youngtimer 2017.11.13. 11:47:53

Szia, sajnálom hogy a Metabo powermax bs nincs a tesztben, mi nagyon szeretjük jó kis gép ebben a kategóriában.

Pajer 2017.11.13. 11:53:28

@Youngtimer: próbálunk teljes képet adni a piac szereplőijről, de biztos mindig kesz olyan aki kimarad. Megjegyzem a Metabonak is elküldtük, hogy lesz ez a téma, de nem igazán válaszolt :).

RZoli71 2017.11.14. 12:26:16

Jó kis teszt és jókor, mert egy ilyen eszköz vásárlását fontolgatom.

Nem akarod a képeket táblázatokat megcsinálni úgy, hogy kattintásra új ablakban nyíljon, nagyítható és olvasható legyen?

RZoli71 2017.11.14. 12:27:32

@RZoli71: Hozzászólás után már kattinthatóak... az index.hu és blogmotor valami furcsát csinál, ha csak az index oldaláról nyitom lebegő ablakban....

Pajer 2017.11.14. 14:30:30

@RZoli71: Már azt hittem rosszul töltöttem fel :)

anonymouse. 2017.11.15. 10:42:09

A METABO miért nincs benne??? Ide haza biztos sokkal többen használják, mint a Feint vagy a Festool akkus furóit!

Pajer 2017.11.15. 12:12:31

@anonymouse.: Már mások is jelezték, a legközelebb (18V) benne lesz,

anonymouse. 2017.11.15. 12:43:32

@PajerWorkshop: Biztosítani kellene minden tesztben szereplő márkát, hogy nem amatőr vagy elfogult, hanem objektív lesz a teszt. Ezzel nem azt mondom, hogy ez a teszt az, csak hogy fontos, hogy ez bizonyítva legyen.

Pajer 2017.11.16. 00:21:10

@anonymouse.: Az fizikailag lehetetlen, hogy minden gép egyszerre szerepeljen egy tesztben, vagy összehasonlításban, pl most csinálom a "kis , márkás láncfűrészek" összevetését, és csak három márka szerepel benne, de hat -hét is szerepelhetne, de semmi anyagom vagy ismeretem nincs a többiről. Minden hazai forgalmazó megkapta , hogy milyen teszteket tervezünk az elkövetkező időszakba, voltak akik láttak benne fantáziát és maximálisan segítenek és válaszolnak a feltett kérdésekre és vannak akik nem reagálnak. Szerintem az idő és a jövőben feldolgozandó anyagok bizonyítani fogják az oldal objektivitását.

anonymouse. 2017.11.20. 15:35:07

@PajerWorkshop: Oké, értem, a gyakorlati megvalósításnál adódnak ilyen problémák is, hogy nem mindegyik gép érkezik be. De ha már "elég fénye" lesz ennek az oldalnak, akkor talán meg fognak érkezni, a hiányzó gépek is... reméljük. A Metabot azért hiányoltam, mert az egyik legerősebb ebben a szegmensben. Ettől függetlenül köszönet a tesztért!

bighit19 2018.01.20. 11:21:02

"az egyik csak 10,8 V-os, addig a másik 12V-os"

Mindegyikben három akku van sorba kötve, ugyanannyi a feszültségük, csak mást írnak rá. Ha valaki cikket ír, legalább az alapokkal legyen tisztában.

Pajer 2018.01.21. 22:21:31

@bighit19: Csak azt az adatot írhatjuk le ami a katalógusba szerepel, ezért írtuk az elején, hogy (némelyik névlegesen csak 10,8 V) , A pontosság kedvéért a három az hat db és nagyrészt Panasonic 18650 cell es akkumulátorok, de némelyik már 20700 cell es, ha már az alapoknál tartunk

bighit19 2018.01.21. 22:49:57

@PajerWorkshop: teljesen mindegy, hogy mi szerepel a katalógusban, az összeset lehet mondani 12V-osnak, vagy 10,8V-osnak, nem különböző az akkumulátorok feszültsége, és ezért nincs is értelme akármilyen adatot az alapján elemezni, hogy mekkora az akkumulátor feszültsége (a cikkben pedig ez történt). A pontosság kedvéért én azt írtam, hogy 3 cella van sorba kötve az akkumulátorban, nem azt, hogy 3 cella van az akkumulátorban (amúgy a Boschban csak 3 cella van, nincs még 3 párhuzamosan kötve).

Pajer 2018.01.27. 00:02:32

Igen a Bosch-ban 3 db 3,7 V-os cella van (nem 4 V-os), a gyártó azt vállalja, hogy a használati idő többségében 10,8 V feszültséget ad le az akkumulátor azaz teljesen feltöltve 11,1 V és a végén 8 V (az alá nem érdemes meríteni).

www.li-ion.hu/Panasonic-NCR18650B-3400mAh-li-ion-akku

Az te logikád alapján akkor az autók nem 12V-os rendszerrel működnek, hanem 13,2 V-os is van meg 12,7- voltos is van.

bighit19 2018.01.27. 09:58:56

@PajerWorkshop: hogy jön ide hogy a gyártó azt vállalja? A Li-ion akku névleges kapocsfeszültsége 3,6V vagy 3,7V, innen jön a 3x3,6=10,8V. Attól, hogy valamelyik gyártó ezt felkerekíti 12V-ra, attól még nem lesz nagyobb feszültségű a Li-Ion cella (4V-os kapocsfeszültséggel, egyszerűen nem létezik, gyártani sem lehet). Feltöltve meg amúgy 3x4,2V=12,6V, nem tudom, honnan vetted a 11,1V-ot. A 8V-t se tudom honnan vetted, 2,66V-s akkuval te nem fogsz akkus fúrót működtetni. A linkelt akkut sem értem, miért raktad ide, ilyet nem raknak szerszámgépekbe.
Az autós példát sem értem, az ólomakkuban 2V-s cellák vannak, abból kötnek sorba 6-ot az autóknál, így lesz 12V.

Vidorka75 2018.03.17. 20:30:00

A Makiták a képeken nem egyformák: Az első és a csavartesztes képeken a gép teste rövidebb: www.gepdepo.hu/akkus-gep/furo-csavarbehajto/10-8v-12v/makita-df332dz-furo-csavarbehajto-geptest-df332dz.html , a felsorolásnál és a táblázatban egy hosszabb gép van: www.gepdepo.hu/akkus-gep/furo-csavarbehajto/10-8v-12v/makita-df331dsae-furo-csavarbehajto-10-8v-2-0-ah-df331dsae.html A két gép nem teljesen egyforma a rövid 35 / 21 Nm-es a hosszú 30 / 14 Nm-es.

Pajer 2018.03.18. 13:18:51

@Vidorka75: Köszönöm az észrevételt, én rontottam el és ezt a képet raktam be a táblázathoz a Makita , fogom javítani