A heti kedvenc
2017. október 27. írta: TotalTool

A heti kedvenc

heti befutó a béke és barátság jegyében

page.jpg

Az a héten is látszik,hogy az egyik fő mozgatórugó az egyet nem értés, azaz aki szembesült a múlt heti adatokkal és csóválta a fejét, hogy „ez nem igaz”, az gyorsan belelendült és elküldte a véleményét. Az is tényszerűvé kezd válni, hogy a kisebb márkák kedvelői  aktívabbak, mint a megszokott öreg márkáké.

Természetesen most is le kell szögeznünk, hogy ez csak egy vélemény összesítés, ami még nem tükrözi a gépek tényleges minőségét és egy kicsit eltérő is lehet. Érzésem szerint azért a benzines gépek esetében, már kezd egy egészen reális rangsor kialakulni, ennek az egyik alapja, hogy lényegesen több vélemény érkezett rájuk. Ezen a héten is akadt egy érdekes befutó, bár ez a „kényelem” kérdésre csak 5-öt, de minden másra 10 pontot kapott. Ezt a gépet még 1954 előtt tervezték összefogva a CNIIME tudományos intézettel és kidolgozták az egyszemélyes fűrész szerkezetet, amit egyszerűen a népek barátsága után (mármint az Ukrán és az Orosz) Druzsba-nak azaz Barátságnak kereszteltek el, mindezt az együttélésük 300. évfordulóján.

.

1332866702_04_2.jpgha az egészre kíváncsi vagy katt a képre

 

Meg kell hagyni, hogy egy érdekes szerkezet, és azért ne tagadjuk, hogy ezt a Lajtán túl, már pár évvel előttük feltalálták Stihl néven. Minden esetre mai szemmel nézve már egy igazi ipari műremek, és legalább oly kedves a szemnek, mint a kereklámpás 1500-s Zsiguli.

maxresdefault.jpg

Be kell látnunk, sokoldalúbb mint a Stihl, mert a kézikönyve szerint pillanatok alatt áramfejlesztővé alakítható.


big_0011183484.jpg

Másik nagy örömünk, hogy megérkezet az első kéziszerszám ítélet. Ez nem olyan fényes, mint az ütvecsavarozó nagytestvére, mert 6,3 átlagot kapott, de legalább megtört a jég és már nem csak az elektromos vagy benzines gépeket értékelik.

2_1.jpg

Ez egy kényesebb téma, de lassan ezzel a listával is előrukkolunk, sokkal nagyobb a felelősség, mint a szerszámoknál, ez a szervizek értékelése.

A legtöbb értékelést a MegaTool (Taksony) –kapta 7, 4 átlaggal az értékelt szervizek mezőnyében a 6. helyezett (sokan nem értékelnek szervízt, mert nem kötelező , és sokan beírják , hogy otthon vagy haver javítja)

A legjobb értékelést a székesfehérvári  Husqvarna kapta 8,3 átlaggal, a sor végét  azaz a 14. helyet  4 pontos átlaggal egy Somogy megyei  Stihl  szerviz kapta, amit azért nem értettem mert ismerem is őket és  én kimondottan jó szervíznek tartom. Éppen ezért, ehhez a kérdéshez és az eredmények megjelenítéséhez sokkal óvatosabban nyúlunk a jövőben.

kiadvany4_3.jpg

A végére jöjjön  a teljes lista , mivel eddig csak szemezgettünk belőle. Lassan elkezdjük feldolgozni  típusonként is, de ehhez még jóval több Gépítélet szükséges.

kiadvany2_1.jpg

 

Pont ezért, ha még nem küldtél ítéletet most tedd meg.

 

gi.png

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a TotalTool Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaltool.blog.hu/api/trackback/id/tr3013095388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2017.10.27. 22:14:37

A lista második felében vannak azért meglepetések. Érdekes a Bosch a Straus mögött. Aztán persze egyazon márkán belül is van szórás, mindenesetre érdekes lista.
Küldök majd még be, mert a Hyundait nem láttam a sorban, viszont az ütvefúróm szerintem megérte azt az összeget, amibe került.

Bár a blogon hirdették és ezúton is köszönöm, aki nem látta, linkelem a találóan nagyáruházi gépek fórumának is hívott csoportot :)

facebook.com/groups/295303687604905?tsid=0.24206311647684386&source=result

Pajer 2017.10.27. 23:32:28

Mint jeleztem , minket is meglepett, hogy az olcsóbb gépek tulajdonosai kevésbé kritikusak mint a profi vagy profibb gépeké, jó példa rá a Straus vs. Bosch, A nagyobb márkák főleg a "Megérte az árát" kérdésnél véreznek el.
Most már elekzdük feldolgozni az anyagot, hogy kereshető legyen típusonként is, remélem elkészülünk vele jövő hétre. Akkor már kérdésenként és márkán belüli típusunkén is ki lesz bontva.